upsz áj did it ögen!!

igen, sajnos hajlamos vagyok elkóborolni meg elszöszmötölni meg a barátokkal sörözni... az eredmény meg csak annyi, hogy nem vonulok el fél órára blogot írni. ezért ismét elnézést kérek. de szerintem tudjátok, hogy azért esett vissza a lelkesedésem, mert egyre jobban közeledik a 100. alkalom és még mindig nem készültem el a kis statisztikámmal. sőt. attól félek, hogy valakinek azóta már rég kigyűlt a 25 pontja én meg észre sem veszem, hogy ajándékot kéne cserébe adni ezért. szóval próbáljátok meg kisilabizálni, hogy menekülök a 100. elől vagy jókat pihenek vagy mindkettő vagy egyik sem. egy percetek van!! tik-tik-tik-tik-tak-tak-tak-tak.

na de a komolytalanságot félretéve most annak tessék örülni, hogy ismét itt vagyok, ismét új a fejtörő. hoppá hoppá: azt meg ugye nem is számoltuk 3. indokként, hogy vasárnap estig nem volt helyes megfejtőm. ezért kellett ugye még egy kis időt ráhúzni...ami végül egy kicsit sok is lett :)

és akkor most ünnepélyes dobpergéssel és kürtszólóval bejelentem egyetlen helyes megfejtőmet: Anitát!! huhúúú!! és a vele együtt érkező: Sliding doors avagy A nő kétszer c. alkotást. tök fura, hogy nem láttátok ezt a filmet. tudom, hogy már a lassan tinédzserkorú alkotás eléggé el van tűnve, de azért azt hittem vagy 2-3 ember látta ezt. a film egyébként azért kapta a Sliding doors címet, mert a film első 10 percében főhősünk - Helen - elindul a metró felé, ahol vagy be tud jutni a záródó ajtón vagy nem. ez az egész az alapsztorija. mi múlik egy másodpercen. mondhatnánk, hogy semmi, de akár az egész életünk is. viszont a film a végén azt állítja, hogy bármit teszünk, bárhogy csináljuk a dolgainkat, az élet úgyis azt adja nekünk, amit nekünk akar adni. adhat csalódást, fájdalmat, de nevetést és szerelmet is. aztán a liftajtók, metróajtók meg csak nyílnak és záródnak, mi meg vagy elérjük vagy nem. vagy így lesz a jó vagy nem. annyi viszont még igen alapvető, hogy nem csak az időzítés meg a rohanó világ van bemutatva, hanem az is, hogy miképp élünk a lehetőségekkel. lehet, hogy nem kell sietni az ajtóhoz, lehet, hogy jobban akkor járok, ha egy másikon megyek be. egyébként hozzáteszem, nagyon szép párhuzamok vannak a kétfelé folyó történetben, úgyhogy én megdícsérném a forgatókönyvírót. meg azt a palit, aki a metrón Beatles-t énekel :)