csak?

elég egyértelművé tettétek számomra, hogy csak az igazi, kőkemény drámákban vagytok otthon - már ami a drogos filmeket illeti. ha szabad ilyet mondani, én, mint "szakember" vagy a témát viszonylag jól ismerő érdeklődő ezt teljesen meg is értem, mivel azok akik semmilyen közelebbi kapcsolatba nem kerültek az illegális szerekkel - sem tapasztalati, sem szakirodalmi tekintetben, leszámítva persze a szinte már alapvetőnek nevezhető cannabist - azoknak misztérium ez az egész. és ez tök rendbe van...

kicsiként mikor jött a rendőr bácsi a hülye dada programmal én is úgy féltem a drogoktól, mint a tűztől. sőt még a bolygó kapitányában bemutatott "boldogság" is olyan félelmetes volt, hogy úgy terveztem, hogy én soha nem megyek szórakozni, nehogy az italomba csempésszenek valamit. szerencsére túljutottam ezen a krízisen és a csak AIDS teszttel rendelkező partner témán is...

hát igen, amikor én ezekről először hallottam, féltem a világtól. azóta tervben van egy afrikai önkéntes munka és önkéntesként ártalomcsökkentéssel foglalkozom… úgy látszik valamiért azok a dolgok kerültek közel hozzám, amikben bátortalan voltam. ugyan ez vonatkozik a filmekre is. kb 9-10 éves voltam, amikor egyszerűen nem néztem filmeket - pontosabban csak olyat, amit már láttam. aztán ezt a korszakot a Bilkó főtörzs törte meg.

és még egy valami van, amiben csak egyetemen lettem viszonylag jó: az írás. pontosabban általános 4. osztályban volt először fogalmazás óránk és az volt a bevett szokás, hogy egy héttel a fogalmazásírás előtt megkaptuk a témát. sokan előre meg is írták anyuka és apuka segítségével a dolgozatot, sőt olyan is volt, aki betanulta az egészet! én rendszerint elfelejtettem a fogalmazásokat, ezért órán kellett kitalálnom mindent. hát elég egyértelmű, hogy soha nem dicsértek meg, mert egy 10 éves gyerek nyilván nem olyan szabatosan fogalmaz, mint néhány szülő. aztán gimiben azért csesztettek, hogy rövidek az érveléseim. remek. de egyetemen amikor megírtam az első beadandómat és Bugarszki Zsolt azt írta rá, hogy élvezet olvasni a dolgozatomat, az olyan jól esett, hogy…

persze én, az örök elégedetlen soha nem voltam kibékülve ezzel. én művész akartam lenni, de se a rajzban, se zenében, fényképészetben, stb. nincs tehetségem, nincs kitartásom: akkor meg minek? úgyhogy épphogy kibékültem az írással, rájöttem, hogy akkora lemaradásom van. na itt tartok most. (rámjött a szómenés, mint Forrest Gump-ra)

pedig csak azt akartam elmondani, hogy az előző rejtvény egy – szerintem – jól ismert drogos film, de nem a durva fajtából. viszont ha azt mondom, hogy Paul Kalkbrenner, akkor mindenkinek – és nem csak egyetlen megfejtőnknek, Zolinak - leesik végre, hogy a Berlin Callingra gondoltam.

akinek pedig nem esett le, az nézze meg, de komolyan. és ha addig nem élvezte az elektronikus zenét: most fogja.