aktuális

teljesen abban a hitben voltam, hogy februárban már írtam bejegyzést. de nem csoda, hogy nem írtam, mert annyit ülök a gép előtt és csapkodom a klaviatúrát, hogy tévképzeteim támadnak az írással kapcsolatban. Holnap még minimum 10000 karakter vár rám. óje. de amíg abba nem kezdek bele, leírom a beígért véleményemet a két tetovált lányról.

először gyorsan egy kis szabadkozással kezdeném: egyrészt nem olvastam a Millenium trilógiát és előbb a Fincher-verziót láttam, ráadásul moziban, szóval kapásból előnnyel indul a film.

kezdjük az elején. az amerikai verzió egy laza intróval kezdődik, csak az a baj, hogy a végére már unalmassá válik az is. de a legnagyobb baj mégiscsak az, hogy amint vége ennek a kis felvezetőnek abszolút más képbe kezd bele. pedig mennyivel jobb lett volna, ha kb. oda jutottunk volna, mint a Harcosok klubja felvezető képsoraiban. a svéd verzió semmi extrát nem hoz, de a Fincher féle is kissé feleslegesen hat.

Zolival beszélgettünk a mozis élmény után és ő személy szerint hiányolta azt a bizonyos sötét látványvilágot. jogos: Svédország, elitek és sok hó, hogy ebbe hogy kerül a sötétség? nehezen. és ez mindkét filmre igaz.

a történet: nagyjából mindkét esetben hasonló megoldásokat látunk (tehát valószínűleg mindkét forgatókönyvíró és rendező ragaszkodott a történeti hűséghez) igazán komoly különbségek nincsenek is benne. a könyv egyébként bestseller lett, hiába tűnik úgy, hogy egy Agatha Christie reinkarnálódott az íróban. habár kiderült, hogy Stieg Larson inkább saját életéből merítette az ötleteket, hiszen maga is oknyomozó volt. szóval nagy volt a felhajtás, de a történet szerintem nem elég ütős. mármint filmen. talán ha elolvasnám, én is rajongani kezdenék. (bár most egy időre elég lesz a tetovált lányokból)

a nagy pofonok: Zolinál Fincher a brutális abúzusokkal verte ki a biztosítékot, nekem viszont hiteles volt ez a rész, persze én se úgy néztem ezeket a jeleneteket, mint a Bambit. az én biztosítékomat a svéd változat női szereplője - Noomi Rapace - zúzta szét az irdatlan hónaljszőrével. biztos volt utalás a könyvben naturalista vonásokra, de komolyan: mutasson már nekem valaki egy olyan svéd nőt, aki huszonévesen cseppet sem hajlandó szőrteleníteni. na mindegy.

a lány: ha csak a szakmai tudásomból indulok ki, egy családon kívül nevelkedő gyerek sokkal jobban ragaszkodik azokhoz, akikkel úgy-ahogy közeli kapcsolatba kerül, ezért cseppet sem meglepő, hogy a lány - a maga módján - kimutatja érzéseit. ezeket az érzéseket egyértelműen Rooney Mara hozta jobban. Noomi Rapace sokkal távolságtartóbb és hidegebb volt, pont ezért számomra kevésbé hiteles az alakítása. nem beszélve arról, hogy a megváltoztatott külsőn át Noomi férfias vonásokra tett szert, Rooney viszont alternatív, de dögös nő maradt.

konklúzió: hát, az egyiket érdemes megnézni, de azért annyira nem jó film (egyik sem!!) hogy mindkettőre lecsapjatok. aki hollywood szerelmes vagy csak szimplán Fincher rajongó, az az amerikai verziót válassza, aki meg hidegre vágyik az nézze meg a svédet.

és így végszóképp: az előző feladvány a Social Network, híresebb nevén a facebook film volt, amiért most Andinak, Idának és Bercinek jár a pont. és sajnos ez megint nagyon könnyű lett. de majd legközelebb előveszem az agyamat is :)