ócskás

ha megkérdeznék, hogy mi szeretnék lenni, biztos sokat gondolkodnék, mert csupán a szeretet és a segítés irányítja a döntéseimet. persze nem mindig ekképp nyilvánul meg a dolog, de a cél biztosan ez. viszont, ha igazából válaszolok a mi szeretnék lenni kérdésre, akkor nyilvánvaló, hogy énekesnő akarok lenni. olyan, aki szépen szól és fontosat mond. aki egyszerűen tele van színekkel és amit kifejez az tisztán jó. olyan, aki nagyon sokat ad. végül is ezt is a szeretet és a segítés vezérli, mégis sokkal több. itt van például a Cosmic Love, ami egy Florence and the Machine szám: szép, jó és most éppen emlékeket hoz fel.

nekem például azt, hogy kicsi voltam és a farsangon voltak ilyen gyerekdalokat énekelő fellépők. és hívtak fel gyerekeket a színpadra. és tesóm is szerepelt, mint valaki aki sokat repült. persze nem igaziból, hanem úgy, hogy paplanok és párnák közé ugorva. (milyen elképesztően romlatlan a gyermeki fantázia??) és én is akartam szerepelni, mint a bátyám, ezért gondolkodás nélkül feltettem a kezem amikor a világ legrosszabb gyerekét keresték. valahogy semmire nem emlékszem az egész "szereplésből" csak, hogy az anyukámnak (aki akkor a suliban tanított) mindenki elmesélte, hogy én vagyok a világ legrosszabb gyereke. pedig én csak olyan akartam lenni mint a tesóm.

na szóval ezt azért meséltem el, mert milyen jó, hogy valaki megírta ezt a számot, szöveggel, dallamokkal és olyat indított útjára, amit ő maga soha nem fog megtudni. és milyen jó, hogy két dolognak semmi köze egymáshoz, mégis megmozgatja a szíved-lelked. én például fekszem a hideg és sötét szobában és csak mosolygok azon, hogy  ez a csoda minden nap megtörténik. születnek filmek, festmények, dalok, könyvek, EMBEREK és valakinek fontos lesz mindegyik. valamit ad. és mérhetetlenül jó lehet ilyesmit adni...

habár nem áll épp fényesen a zenei karrierem, azért remélem néha egy-egy mondattal, filmajánlással vagy egy vicces történettel én is hozzájárulok a napotokhoz.és ha így van, akkor erre csak azt tudom mondani, hogy Köszönömjóvoltkérekmég. és ezzel elárultam, hogy mi is az előző (nagyon nagyon régi) poszt megfejtése. egyébként erről meg az jutott eszembe, hogy ül a vonaton egy kislány és megkérdezi tőle a vele szemben ülő: hogy hívnak, mit van a kosaradban és hová utazol. a kislány egy szóval válaszol, mi az?? Esztergomba. (ez milyen ártatlan "találós kérdés" nem??) ne aggódjatok jól vagyok, meg még ezen a bolygón, de valamiért átjár ez az érzés, hogy az élet egy csoda... mindjárt sírok, de nem baj, mert szeretek sírni.

már megint túl személyes lett a dolog, úgyhogy gyorsan bevonom az érzéketlen szálat James Bond személyében. ugyanis a hétvégén megnéztem életem első 007-es filmjét. amúgy simán lett volna alkalmam megnézni a többit is, de valahogy nem volt affinitásom hozzá. a Skyfall trailerét viszont annyiszor láttam és mindig úgy éreztem, hogy hé én ezt látni akarom. ezért megnéztem és jelentem: tetszik. persze nem hiszem, hogy őrült Bond rajongó leszek, de azért most már teljesebb a filmes műveltségem. egyébként is, alapfilmek nélkül, hogy is vezethetek filmes blogot...

és mára is jöjjön egy film, aminek alapnak kéne lennie. mert üt. csak képeket nehéz vadászni hozzá, mert ezt a film inkább érzelem, semmint látvány.
ui: kár, hogy a twilight szitokszó lett, pedig olyan jó a hangzása...